Sziasztok!
Meghoztam a legújabb részt,
remélem tetszeni fog! Iratkozzatok fel,
sokat jelentene! :) Puszi: Alica
-Nem..kéne?-kérdeztem halkan.
-Igen, kiskorunk óta ismerjük egymást, hát nem emlékszel mennyit nevettünk?
-Rég volt már.-mondtam ridegen.-Amúgy is honnan tudtad, hogy itt kell keresned?
-Anyukád mondta.-mosolyodott el.
Én inkább nem viszonoztam a mosolyát, csak átnéztem a válla felett, egyenesen az átjáróra.
Azt elfelejtettem mondani, hogy anyám már nem angyal, régóta nem láttam, gyermekkoromban a halandó létet választotta. Fájt, hogy egyedül hagy, de már a múlt, nem szoktam régi dolgokkal foglalkozni, ezért nem is emlékeztem a fiúra.
-Mellesleg Aaron vagyok..rossz, hogy nem emlékszel.-horgasztotta le a fejét.
-Én tovább léptem, te is ezt tehetnéd.(...)
Erre percekig nem válaszolt, bár látszott, hogy régóta el akar mondani valamit. Majd megszólalt.
-De én nem tudok csak így tovább lépni..szeretlek.-bökte ki.
-Ez nekem zavaros. Ide jössz csak úgy, mikor évek óta nem találkoztunk, és azt mondod szeretsz?!-akadtam ki.
-Régen azt mondtad te is szeretsz.-mondta szomorúan.
-Nem emlékszem rád, kicsik voltunk, amúgy nem tudok olyat szeretni akit nem ismerek.
-Akkor ismerj meg!-mondta huncut mosollyal.-Sétálunk?
-Őriznem kell a kaput!
-Elintézem.-mondta, és már el is tűnt.
Én csak bámultam magam elé. Majd beugrott..Aaron...Aaron Johns...a kicsi Aaron. Már emlékszem. De nem akartam neki elmondani, mert "játszani" akartam egy kicsit.
Visszajött.
-Mehetünk?
-De mit mondtál nekik?
-Semmit, azt hogy sürgős elintézni valód van.
Nem szóltam semmit csak némán elindultam, ő utánam kocogott. Egy ideig mögöttem jött, majd mellém állt.
-Nem szeretem az idegeneket.-horkantam fel célzás ként, mire újra mögém került.
Már jókora utat megtettünk, mire nem bírtam tovább és elmondtam az igazat.
-Aaron, figyelj! Emlékszem rád és emlékszem mindenre, de azért nem mondtam el, mert nekem ez túl sok így hirtelen, meg egy kicsit ugratni akartalak.-szökkentem egyet és elmosolyodtam.
-Ez remek! De nem szeretem, ha ugratnak!-próbált gonoszan nézni, de nem ment és elröhögte magát.
Óvatosan közeledett felém, én jelzésként biccentettem és megölelt. Az arcom a vállába fúrtam. Nagyon sok emlékünk volt együtt és én már akkor tudtam, hogy beleszerettem, ezért ki kellett mondanom.
-Szeretlek.-jött ki a számon.
Aaron elmosolyodott és annyit mondott:
-Én is.
Ott álltunk és egymást bámultuk majd Aaron az arcom felé közelített az övével, végül a szája az én számon kötött ki. Egy gyengéd csókot lehelt rá és titokzatosan elvette a fejét.
-Ez mi volt?-kérdeztem mosolyogva.
-Ajándék, régóta tartogatom.-nevetett fel.
Nem mondtam rá semmit, de belül nagyon örültem, hogy egymásra találtunk.
Másnap már az angyalok közt, az igazi otthonomban ébredtem. A tegnap csodálatos volt Aaronnel. Gyerekkorom óta erről álmodom, de persze eddig még nem volt alkalmam kimutatni. Aaron mindig is népszerű volt a lányok körében. Helyes volt és imádtam vele lenni, ám az angyalok azt mondták, hogy vigyázzak vele, mert nem járok jól. Gondoltam nem veszem figyelembe, talán féltékenyek. Az angyalok mindig bölcsnek hiszik magukat.
Jelzést kaptam, hogy jött valaki. Azt mondták Aaron Johns. A szívem hirtelen nagyot dobbant és az átjáróhoz siettem. Persze az angyalok nem engedhettek be bárkit, ezért visszaigazoltam Aaron érkezését.
Margaret, az egyik angyal barátnőm rosszallóan nézett utánunk, mikor kiléptünk az ajtón. Talán ez nem is jó ötlet?-kérdeztem magamtól. Talán annyira szeretem Aaront, hogy nem hittem mások megérzéseiben? Nem tudtam mit higgyek. Én azért kíváncsi voltam, ezért elindultam Aaronnel.
Már javában az utcán jártunk, sötétben, egyedül, csak mi ketten. Aaron furcsán viselkedett. Talán izgult.. Mindig körbe kémlelt, mintha úgy érezné figyelik. Néha én is körbe néztem, de nem láttam senkit. Kezdtem félni...Hallottam, hogy egy kocsi fordul be az utcába. Recsegve-ropogva lefékezett. Aaron egy nagy fém doboz mögé húzott le. Egy alak szállt ki az autóból. Öltöny volt rajta, a haja hátra volt fésülve és a hajlakktól zsírosan fénylett. Valamit nagyon szorongatott a kezében...
